Elmondta Juncker, mit gondol a katalán függetlenségről
Szerinte ez dominóhatást válthatna ki, és megnehezítené a kormányzást Európában.
Szerinte ez dominóhatást válthatna ki, és megnehezítené a kormányzást Európában.
Az uniós biztosnak van olyan kollégája, akinek a magyar származású amerikai üzletember az egyik legjobb barátja.
Kiemelten kezeli a magyar nemzeti konzultációt a Soros-tervröl az Európai Bizottság – válaszolta Jean-Claude Juncker EB-elnök Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő levelére.
A Néppárt úgy látja, Christine Lagarde nagyon jó választás lenne.
Felforgathatja az egész EU-t, ha megvalósul Jean-Claude Juncker terve. Felcsúton és Budapesten is várják az Európai Parlament ellenőreit, igaz, nagyon nem örülnek az érkezésüknek. Párizs és Los Angeles is olimpiarendezési jogot kapott, a kormány nem menti meg az utolsó Malév-leányt, Orbán Viktor pedig a dohányzás visszaszorulásával büszkélkedik. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Brüsszelben senki sem akarja hangosan kimondani, de Orbán Viktor győzelemre áll a bevándorlásról szóló vitában – írja a Politico.
Amit az Európai Bizotttság elnöke szolidaritásnak tart, az Orbán szerint erőszak, ami nincs összhangban a magyar történelmi hagyományokkal. Így továbbra is követeli, hogy az EU fizesse ki a kerítést.
Az Európai Bizottság elnöke felsorolta, mit adtak nekünk a brüsszeliek.
Jean-Claude Juncker szerint ez a helyzet. De az EU nem fog belesétálni.
Sajtótájékoztató közben csörrent meg az Európai Bizottság elnökének telefonja csütörtökön, Brüsszelben. Jean-Claude Juncker befejezte a mondatot, majd elnézést kért, és közölte, hogy a felesége volt a hívó. Amikor ránézett a kijelzőre helyesbített: ja, nem, Merkel asszony volt az. Néhányan felnevettek. A mellette álló szlovák miniszterelnök éppen csak belekezdett a mondanivalójába, amikor a hívástól kissé kizökkent Juncker közbevágott: bocs, még fel kell dobnia a fülhallgatóját a szlovák szöveg fordításához. Utána valószínűleg már közjátékok nélkül ment le a sajtótájékoztató.
Az Európai Bizottság lapogatásairól, kedves pofozgatásairól, paskolásairól és vicces kézfogásairól is ismert elnöke ismét kitett magáért.
Fellélegezhetnek az újságírók a brüsszeli EU-csúcson: az állam- és kormányfők döntéseire nem kellett hajnali kettőig várni. Igaz, cserébe nem is történt igazi áttörés.
Brüsszel lehet, hogy érti, de mi nem. Egy kecskeméti közterületen ez a profinak tűnő, de helyesírásilag, szemantikailag kissé fésületlen óriásplakát jelent meg. Juncker és Schulz lenne antiszemita? Vagy a "zsidó gyülőlőket" úgy kell érteni, ahogy írták?
Vacsorával látja vendégül az Európai Bizottság elnöke a kelet-európai szövetség vezetőit a csütörtöki európai tanácsi csúcs előtt.
Már senki nem látja a végét a folyamatnak.
Munkavacsorára hívta meg Jean-Claude Juncker a visegrádi országok kormányfőit.
Völner Pál szerint Brüsszel már a következő napokban beperelheti Magyarországot.
Nem túlzás azt állítani, hogy Európa biztonságát a magyar adófizetők finanszírozták - áll a levélben.
Az Európai Bizottság azért akadt ki, mert a máltai soros elnökségről szóló uniós vitán szinte teljesen üres volt a strasbourgi ülésterem.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint Helmut Kohl volt német kancellár európai szintű búcsúztatását az Európai Parlamentben kellene megtartani két héten belül.